Vége az álmodozásnak, felfedték az N97 CPU adatait
Nagyon sokan abban reménykedtünk, hogy a telefonban, amit az év nagyágyújának gondoltak a világon mindenhol, egy klassz 600 MHz-es processzor fog ücsörögni. Ennek az álomnak vége, ugyanis végre felfedték a valóságot a CPU-t illetően.

Már a bejelentés óta sokan foglalkoztak azzal milyen erős lesz a Nokia N97. A Nokia jól eltitkolta eddig a valós processzoradatokat, de íme mostmár tiszta a kép:

A hasonló kategóriában a konkurens gyártók sokkal jobb processzorral rendelkező csodamobilokat hoznak ki, úgyhogy a Nokia eléggé mellényúlt ezzel a konfigurációval. Természetesen a 128 MB RAM helyett kaphattunk volna 256 MB-ot egy ilyen keménynek beharangozott mobilban.
Attól tartok, hogy akik N97-et terveznek vásárolni jobban járnak majd a Samsung Omnia HD-vel.







2009. ápr. 28. 11:16
én tuti hogy omnia hd-t fogok venni de az az igazság hogy az n82-vel még teljesen megvagyok elégedve!!!
2009. ápr. 28. 11:44
Én is inkább az Omnia-t fogom majd választani.
2009. ápr. 28. 12:35
szintúgy, bár egyelőre szkeptikus vagyok az előzetes tesztek alapján.
N97-ben nem is csak a proci a kevés, hanem az elsietett S60v5 (ugyanaz a kezelőfelület csak nagyobb ikonokkal), szinte változatlan hardver, stb. Talán jövőre visszatér a Nokia a vezető pozícióba, mert azt egyelőre elvesztette.
2009. ápr. 28. 14:02
Ezen dolgozott az sok sok ember…pfff
Komolyan mondom, hogy kár volt ennyi időt és eneregiát beleadni :-P
2009. ápr. 28. 15:07
omnia hd, kezdetektől egyértelmű volt
2009. ápr. 28. 16:00
Én pedig azt mondom, hogy ha egy gyártó kiad egy s60v5 kezelőfelületű mobilt qwerty gombsorral, azt fogom megvenni(persze ha jo proci+stb lesz benne), nagyot csalódtam a Nokiában…
- vagy veszek egy eeepc-t inkább… Mert árban egyszinten vannak
2009. ápr. 28. 16:33
Ha 600-as proci lett volna benne, akkor ez lett volna a köv. telom, mert a forma jó, Fm transmitter van benne , oprendszer is jó szerintem, meg lett volna 3d-s gyorsító benne, akkor megvettem volna, de így várok egy jobb Nokia-ra, addig is: E90-n a legjobb :-P 8-)
2009. ápr. 28. 17:31
olyan kérdésem van h ebben van olyan TV vevő mint N96ba?
2009. ápr. 28. 18:54
Mikor fogsz te eeeeeeeepcvel telefonálni? =)
Tudom, tudom, wifi + skype :D
2009. ápr. 29. 16:22
szerintem a felsokategorias telok nem azért vannak hogy csak telefonálni tudjunk veluk…
-én tobbet hasznalom netezésre, msn, skype, netradio stb… a mostani e61-et, mint telefonalasra…lehet nekem inkabb eeepc-t érné meg venni, mert nagyobb szukségem lenne ra, mint telefonra, vagy a legjobb lenne ha vennék egy n97-et + valami jo laptop-ot, csak ez igy kicsit draga mulatsag
2009. ápr. 29. 18:19
Hat sajna a Nokia mostanaban eleg gyenge adja elo, pedig most igazan rajuk ferne egy igazi csucsmodell!
2009. ápr. 30. 02:29
kezeket a magasba kik szavaztak az N97 megvásárlására nokiaprogramok.hu-n a Samsung tükrében? :)
2009. máj. 03. 02:15
hát most, hogy van egy N95 8GB-m és egy innov8-am megláttam, hogy mig a samsung jobb képet csinál, a nokia kezelése sokkal egyszerübb, és sokkal több program megy rá.. mert a legtöbb sis nem megy azért fel a samsungra.. szóval én szerintem hü maradok a nokiához, volt tubém is öt is nagyon szerettem :)
2009. máj. 03. 12:06
Hát én kipróbáltam az Omniát egyik ismerősöm ideadta, hát a 2004-es HP 2003-as win rendszerrel gyorsabb mitn az omnia, az érintőképernyő meg használhatatlan egyszer érzékel egyszer nem,szóval ha hozzámvégnák se kéne, még a PDA-mat se cserénném el erre, másolás ezer év volt, az igo 8 szaggatot rajta, hát szerintem semmire nem jó!
Igaz az nem HD volt hanem sima ,de ha a samugns soha életébe nem tudott rendes telefont cisnálni, akkor nem is fog tudni…
2009. máj. 04. 11:57
a sima OMNIA az egy nagy :poop: az uj OMNIA HD mellet ezen mar symbian s60v5 rendszer fut ,szerintem vard meg meg megjelenik es probald ki
2010. feb. 28. 11:56
arra én is kivancsi lennék