Kis kihagyással újból átadom a szót Sil3nt-nek, aki Nokia 5800-ával rendelkezik és a telefonon kipróbált témákat mutatja be Nektek időnként.

s60v5_temak

“A mostani témát egy nemrégiben felbukkant témakészítőmester csinálta, név szerint NCA. Már régebben is felfigyeltem a munkáira, de ez az egyik legjobban sikerült témája amit több, mint 3 hónapja csinál. Volt belőle BÉTA verzió is és már akkor lehetett látni, hogy valami nagy van születőben!

Hát megérkezett! A téma neve Seven B. Kétféle változatot is kapunk a csomagban, egy egyedi ikonos verziót (CI – Custom Icons) és egy alapikonosat (DI – Default Icons). Hogy mégtovább fokozzam, kaptunk egyedi háttereket a témakészítőtől hogy szépen nézzen ki az 5800-ánk.

Nézzük is meg miről beszélek. Felhívnám a figyelmet legelőször az órára, nagyon szépen össze lett rakva és egyfajta eleganciát ad ennek a témának, az analóg és a digitális óra szépen meg lett szerkesztve és én azt mondanám hogy lehetne ez a névjegye NCA-nak annyira jóra sikerült mind a kettő!

scr000013 scr000012

Ha az Opciók gombra rányomunk és előjön a menü akkor halványan sötétkékbe borul a kijelző és mint a képen is látszik ez a része is tökéletesre lett csinálva. A fenti “menüsávot” megcsinálta egy kis áttünéssel A tárcsázó is szép lett, elég egyedire lettek megtervezve a gombok,erről nem lehet többet írni, ezt látni kell!

scr0000011 scr000005 scr000011

Az egyedi ikonos verzióban rengeteg ikon van, pontosan nem tudom mennyi de nagyon kevés helyen látszik a programok/menük eredeti ikonja/képe.

scr000010 scr000009

scr000004 scr0000031

A zene részre külön kitérnék. Először megjegyeznék valamit: nagyon meglepődtem amikor megláttam hogy a Podcasting ikonja is le lett cserélve. Tudom, hogy nem nagy dolog de a legnagyobb mesterek néha ( 80 % ) ezt a kis aproságot kihagyják és igy “hiányos” lesz ezzel az egyedi ikonos verziójú témájuk. Persze ez csak az én véleményem, de ha egyedi ikonos akkor legyen is teljesen az! Visszakanyarodva a témához, a zenelejátszó rész kifejezetten tetszik, NCA csinált egy képet az olyan zenékhez, amikhez nincs albumborító egy kis equlizerrel a közepén ami szerintem feldobja a lejátszót, kékes “karcszerüségek” vonaglanak át mögötte ami a design része ezzel is feldobva az unalmas és hétköznapi zenelejátszót.

scr000006 scr000007 scr000008

A végére hagynám mielött a kommentekben kérdeznétek, ez az én hátterem, ez nincs a csomagban. Amit NCA mestertől kaptunk viszont a témával együtt letölthető. Remélem tetszett a téma, használjátok egészséggel :)”

  Se7en B S60v5 téma (5.9 MB, 764 hits)

(A témát telepíteni lehet S60v3-ra is! Én N82-őn kipróbáltam, de valahogy nem adja vissza ugyanazt a kinézetet, mint 5800-án – Salmi.)