Hordozható töltők – amikor kifogy a szufla
Bizonyára ismerős jelenség minden mobiltelefon tulajdonos számára, amikor a telefon éhes, és ezt csipogással jelzi is számunkra. A problémák ott kezdődnek, amikor éppen a városban bolyongunk gyalogosan, vagy épp egy túra kellős közepén vagyunk. Természetesen ez egy olyan probléma, ami egyaránt érinti azokat, akik a telefont csak telefonálásra használják, de az okostelefonok tulajdonosai még gyakrabban szembesülnek ezzel, hiszen a mai multimédiás csodákat naponta kell tölteni, ha másnap nem akarunk félúton lemerülni, de egy dolog biztos: a telefon bármikor lemerülhet ilyen kellemetlen helyzetekben is, de mint sok mindenre, erre is van megoldás.
Cikkemben 3 különböző hordozható töltőt fogok bemutatni, bár sok közös van bennük, mégis mindegyik töltő más-más szituációkra lett kitalálva.
Legelső hordozható töltőm már eléggé régi, korábban egyik blogbejegyzésemben talán túlságosan körülményesen is kitárgyaltam.
A Nokia DC-8 -at röviden talán úgy jellemezhetném, hogy azoknak találták ki elsősorban, akik inkább a civilizáció közelében (pl. városokban) szoktak bolyongani. Ha beüt a vész, csak elég összekapni, összeszerelni, belerakni egy akkumulátort, vagy ennek hiányában bármikor beugorhatunk egy kereskedésbe, és szárazelemmel is működtethetjük a töltőt.

A lemerült akkumulátorokat ezzel a töltővel vissza is tölthetjük, többféle, és több márkájú akkut is töltöttem vele, megfelelő hálózati töltőt használván eléggé gyorsan visszatölti az aksikat, bár igaz egyszerre csak egyet tud.
Egyedüli hátránynak azt róhatom fel, hogy maga a töltő nagyon négyszögeltes alakú, vastag, a hozzá adott kábel pedig kényelmetlenül rövid. Az egész töltő használata rettentően körülményes, ha az egész hóbelebancot a zsebünkben tartjuk, akkor egy bejövő hívás esetén a telefon és a töltő kibányászása felér egy komplett cirkuszi mutatvánnyal, ugyanakkor a töltő és a telefon kézben tartása, és a fülünkhöz tartva megint csak érdekes látványt nyújthat az utcán sétálva. A helyzeten sokat javíthat egy vezetékes, vagy vezeték nélküli headset használata. Természetesen a töltési folyamatot nem célszerű megszakítani, mert ez a töltő nem tölt olyan gyorsan, mint bármely hálózati töltő, így beszélgetés közben lazán lemerülhet.
Ezzel a töltővel csak a képen is látható töltőcsatlakozóval rendelkező telefonok tölthetőek, senki se gondolja, hogy adaptert használva egy Nokia N85 vagy N97 -et ezzel fog tölteni, ugyanis nem fog működni – kipróbáltam!
Használatra már sokkal kényelmesebb és univerzálisabb megoldást nyújt a Nokia DC-11 töltő használata. Ez a töltő 1db beépített 1500mAh akkumulátorral rendelkezik (szétszedvén szerintem egy Nokia BP-4L lenne benne), de 2db kimenet (egy szabványos Nokia mini töltőcsatlakozó, és egy microUSB csatlakozó), és 1db bemenet (mini töltőcsatlakozó) található rajta. Bár lényegesen nagyobb mint az előző töltő, de annál jóval vékonyabb, mondhatni olyan a formája, mintha egy másik ultravékony telefon lenne a kezünkben, és éppen ezért a használata is sokkal kényelmesebb.

Zsebben hordva a töltő egyszerűen a másik telefon mögé simul, bár kábelét ennek se vitték túlzásba, de mégis jobban használható, kényelmesebb, és a használat végén a kábel egyszerűen visszasimítható a készülékvázba. Ha rákötünk egy töltőt, akkor akár töltő-elosztónak is használhatjuk, de ez esetben győződjünk meg arról, hogy a töltő amit használunk képes-e legalább 900mAh töltőáramot leadni, ugyanis gyenge hálózati töltőt használván a gyenge töltőáram tovább feleződik.
Hátránynak talán az róható fel, hogy ha ez a hordozható töltő lemerült, akkor lemerült, nem cserélhető a telepe, és ugyanakkor jelentősen drágább, mint az előző töltő.
Harmadik és egyben legutolsó bemutatásra kerülő töltőm már egy picit más kategóriába esik. Nagy is, nehéz is, és egyáltalán nem fér el az ember zsebében, de mégis ha messze vagyunk mindenféle civilizációtól vagy biztos áramforrástól akkor csakis ez jelenthet megoldást:

Az előbbiekkel ellentétben ezt a Brando forgalmazza, és teljesen univerzális, azaz 2db USB kimenettel rendelkezik, és bármilyen eszköz tölthető róla, ha az rendelkezik USB kábellel. Alternatívaként mellékelnek rengeteg átalakítót mobiltelefonokhoz, szinte az összes piacon lévő telefon tölthető vele. Az eszköz tölthető szivartöltőn vagy rendes hálózatról is, de ha a szükség úgy hozza, akkor napenergiával is tölthető. Ez utóbbi esetén a töltést értelemszerűen eléggé sokminden befolyásolja, hiszen a napsugaraknak sokminden az útjába állhat, de ha a szükség úgy hozza, akkor képes felhős időben is, avagy ú.n. ‘fátyolfénnyel’ is tölteni, de értelemszerűen a közvetlen napsütés a legideálisabb. Ideális esetben (azaz a napelemek pontosan a nap felé néznek, és azokat nem takarja felhő) 1 nap alatt teljesen feltölthető, a beépített 2000mAh aksi pedig sok töltés leadására képes. Nem ideális körülmények között a feltöltés 2-3 napba is tarthat, folyamatosan borús vagy esős időben pedig akár 1 hétbe is ha napenergiával töltünk.

A kábelek itt már hosszabbak, és bármilyen közönséges USB hosszabbítóval meg is toldhatóak. Bár zsebben nem hordozható, de például túra közben a hátizsák hátuljára erősítve (ennek módjáról mindenki maga kell, hogy gondoskodjon) elég napenergiát tud gyűjteni, hogy telefonunkat még pár óráig életben tartsuk.
Szándékosan az összegzésre hagytam a sokak által legfontosabbnak vélt kérdést: “Mennyire és mennyit is töltenek ezek a kütyük?”
Röviden összefoglalva: lassan, és keveset. Az első 2 Nokia töltő közül egy energiaéhes N szériás telefont 2 óra alatt tölti fel nagyjából a harmadáig, bár ez értelemszerűen függ az elemes töltőnél a használt elemtől vagy akkutól, míg a beépített 1500mAh-s Nokia töltő tapasztalataim szerint kapacitásának valamivel több mint a felét-közel 2/3-át képes áttölteni a másik telefonra. A DC-11 töltő esetén a gyári papír szerint képes egy N95-öt teljesen teletölteni, bár én ebben kételkedek.
Ami a napelemes töltőt illeti annál már picit más a helyzet. Bár a hatalmas 2000mAh-s aksi ellenére ez sem képes feltölteni teljesen sem az E63 se az N97 telefonomat. Ha valaki azt forgatja a fejében, hogy multimédiás telefonját csak napenergiával szeretné tölteni, akkor sajnos ennél komolyabb, nagyobb, nehezebb, és értelemszerűen kevésbé hordozható napcellákra lesz szüksége.
Ezen töltők bár eltérőek, más-más paraméterrel és specifikációkkal rendelkeznek, ha csak mint átlagember nézek rájuk, akkor mindegyik csak arra jó, hogy ha a szükség úgy hozza, akkor alkalmanként nyerjek pár extra órát, de állandó, teljes feltöltésre ezek az eszközök alkalmatlanok. (Leszámítva a napelemes töltőt, ez heti szinten össze tud gyűjteni annyi energiát, hogy a kisebb tartozékokat ezzel töltsem.)
2009. november 23. (20:15) | Írta: Necc
| Kategória: » 







Nekem egy DC-8 szerű töltőm van, de Philips gyártmány, adtak hozzá vagy 4 fajta kábelt. Egy ceruza elemről nem tölti fel teljesen az N95-ömet, de vész esetére jó.
jó és hasznos cikk, mert bizony tényleg gyorsan merülnek az okoskák, bár nagyon egyik megoldás se szimpatikus! talán az ceruzaelemes dolog a legelfogadhatóbb!
Ezek nem valami jók, mert ezzel az erővel jobban megéri még egy feltöltött akkumulátort magammal vinnem.
Amúgy ezektől jobb egy dinamós telefontöltő. Ingyen áram bárhol, bármikor, bármeddig!
Hidd el a “még egy feltöltött akkumulátor” -os történettel csak egy nagy gond van: rettenetesen nagy szívás, ráadásul ki és be kell kapcsolni a készüléket 1x amikor kicseréled, majd megint amikor a lemerültet rakod vissza feltöltés céljából.
A dinamós töltő se éppen jobb, mint a napelemes. A karod lerohad mire egy hívásra elég kraftot belepumpálsz a telefonba, de cserébe este is működik