Képlopó alkalmazások eddig is voltak, léteztek, voltak fizetősek és ingyenesek, de akármelyiket is választottuk valahogy a használatuk mégis kényelmetlen volt. Egy olyan régóta elérhető, ámde nemrég frissített alkalmazást szeretnék bemutatni, amely ez utóbbin változtatott jelentősen.

Scr000005

A smartphoneware ezen ingyenes alkalmazása már nagyon régóta elérhető, de sajnos a korábbi verziók is tartalmaztak eléggé nagy hiányosságokat. Az egyik ilyen, hogy egy előre megadott listából választhattuk ki a képlopáshoz használható billentyűt vagy gombot, a másik pedig hogy a program csak olyan felbontásban volt hajlandó rögzíteni, amilyenen azt elindítottuk, azaz ha elforgattuk a kijelzőt, akkor is az eredeti állapot felbontásában rögzítette a képet, így pl. fektetett kép készítésénél rendszeresen újra kellett indítani az alkalmazást. Ezeket a legnagyobb hibákat javították az új kiadásban.

Haladjunk végig a program beállításain:

Scr000006

Shortcut key: itt tudjuk tetszés szerint kiválasztani, hogy mely billentyű lenyomásakor készüljön el a kép. Az esetleges billentyűzetütközések elkerülése végett ha hosszan tartunk nyomva egy billentyűt, akkor megjelenik a “(long)” felirat, és ekkor a képlopáshoz is hosszan kell nyomva tartani.

Delay (sec): másodpercben megadhatjuk, hogy a képlopás gombját lenyomva hány másodperc után történjen csak a tényleges képloás.

Image type: kép formátuma. Kettőféle választható: BMP és JPEG. JPEG -et csak akkor érdemes választani, ha tudjuk, hogy képet szeretnénk rögzíteni. Amennyiben a képünk tartalmazni fog ábrát (grafikon, négyzet) vagy szöveget, akkor válasszuk a BMP lehetőséget. Ez utóbbi formátum veszteségmentes (szemben a JPEG-el, ami egyszerűen minőségtől függetlenül is elmossa az aprólékos szöveget vagy a vékony vonalakat), hátránya hogy nagy fájlméretet készít. Akit zavar az így készített nagy fájlméret (675KB 360×640 felbontású (S60V5) képek esetén, illetve 225KB 240×320 felbontású (S60V3) képek esetén), ő utólag számítógépen vagy akár telefonon átkonvertálhatja a képeket .PNG formátumra. Ez is egy veszteségmentes de tömörített formátum, és sok esetben (ha a képünk főleg csak egyszerű ábrákból áll) jobb képminőséget produkál, mint a JPEG.

Action: itt állíthatjuk be, hogy a képlopáskor mit tegyen a telefon. Itt is kettő lehetőségünk van. Az egyik, hogy elmentse a képet (Save image), ekkor a “Base file name” részbe beírhatunk egy alapértelmezett fájlnevet (a képeket a program sorszámozza!), a “Storage” a háttértárat jelenti (Phone memory: (C:) telefonmemória; Memory card: (E:) memóriakártya, vagy beépített memória). Sajnos beépített memóriával rendelkező telefonok esetén nem választható a külső memóriakártya, mint mentési lehetőség. A “Folder” résznél a könyvtárnevet állíthatjuk be, ahová mentse a képeket a telefon. A képek mindig az ‘images’ almappába kerülnek! Összegezve így néz ki a mentés helye, abszolút útvonallal ábrázolva: “[Storage]:\Images\[Folder]\[Scr]XXXXX.[Image type]“. Például a képen is látható beállításokkal az első elkészített fájl neve és elérési útvonala: “E:\Images\ScreenSnap\Scr00001.bmp”.

Scr000004

A másik “Action” lehetőség a “Send” azaz a közvetlen képküldés. Ilyenkor a képlopás után a telefon egy listát dob ki (ez a lista telefonmodelltől függően eltérhet!). Lehetőségünk van a képeket MMS-ként (Via message), e-mail -ként (Via e-mail), Bluetooth fájlként OBEX protokollon keresztül (Via Bluetooth) elküldeni, vagy a képeket akár feltölthetjük különböző képmegosztó, vagy közösségi portálokra is az “Upload” segítségével, amennyiben korábban ezek valamelyikére beállítottuk a telefonunkat.

Most hogy megvagyunk a beállításokkal nincs más dolgunk, mint a “Hide” gombra bökni, és indulhat a képmentés!

Következzen néhány példa, képlopásra:

Scr000007Scr000008

N97 főképernyő álló és fektetett nézetben. A legtöbb képlopó ez utóbbit vagy nem tudja, vagy újra kell indítani az alkalmazást, fektetett módban.

JPEG tömörítés hatásai:

Scr000009

Főképernyő, JPEG, legjobb minőség. A sasszeműek már itt is észreveszik a különbséget! (Így van, jól látod, nem helyesek a színek a vékony vonalaknál, és az élsimítás nélküli területek (szöveg, ábra vegyesen) is már jelentősen ‘mosottak’).

Scr000010

Főképernyő, JPEG, közepes minőség. Itt már erőteljesen látszódik a veszteség, és bár a szöveg olvasható maradt, de mégis az ember már valamennyire meg kell hogy erőltesse a szemét hozzá, éppen ezért ezen beállítást már senkinek sem ajánlom.

Scr000011

Főképernyő, JPEG, alacsony képminőség. Nagyon erőltetve olvasható a szöveg, és az apróbbak már belemosódnak a háttérbe.

Mindenkinek kellemes képlopást kívánok!

Az alkalmazás ingyenesen letölthető a szoftverfejlesztő hivatalos weboldaláról, szignózva, a kamerahang nélküli verzió pedig letölthető innen, szignózatlanul.