A Gamolft újabb Prince of Persia résszel kedveskedett nekünk. Lássuk mivel is van dolgunk.

A Forgotten Sands egy köztes rész a The Sands of Time és a Warrior Within között. Hercegünk a bátyja által irányított városba téved és nem kis meglepetésére a harcok sűrűjében találja magát, minden bizonnyal békés fogadtatásra számított, ami most nem jött össze.
Ennek a nyertesei mi játékosok vagyunk, hiszen kilenc pályán keresztül van lehetőségünk kideríteni, hogy mi is folyik itt valójában.

Akció a köbön

Ebben a részben még jobban rágyúrtak a lehetetlen küldetésre, hogy bebizonyítsuk (mi játékosok) talán még is lehetséges. Ömlesztve, de még is jól felépített rendben szó szerint minden fogad minket. Vannak egyszerű, az előző részekben is már látott ügyességi részek, és vannak többször elpatkolós, az idő rövidsége miatt mindenképpen sietve teljesíteni kívánt jelenetek. Ezt fűszerezték meg új ellenfelekkel, akiktől nem egyszer elvehetjük a fegyvert, vagy ha úgy tetszik ki is végezhetjük őket, de ha ez nem elég, akkor bizonyos esetekben fel is kapjuk a hullát és megtisztítjuk utunkat a végső cél felé. Jelentős szerepet kapott az idő manipulálása is, ezt a hatalmat nem egyszer utak vagy épületek helyrehozására használjuk fel, azt nem tudom, hogy a pc-s és konzolos változatban hasonlóképpen járunk-e majd el, de említésképpen lesz egy FPS játék (pc-re), ahol valóban ilyen dolgokra fordítjuk képességünket, neve: Singularity.

Jól felépített történet

A cél az, hogy megszerezzünk egy kardot, amellyel jól valagon billenthetjük a legfőbb bestiát. Ebben segítségünkre van a bátyánk és nem lenne teljes a sztori, ha nem kerülne elő valahonnan egy hölgy is. Nem akarom lelőni a poént, ezt most egész jól összehozták, még csavartak is egyet rajta, ne hogy unatkozzunk a harcok alatt.

Ajánlom-e?

Természetesen igen. Nem tart sokáig és egy élmény végigtolni, annak ellenére hogy előfordulnak ismétlések, egy-két főellenség később is visszaköszön és a program által javasolt gomb sem mindig a megfelelő. A grafika hozza a Gameloft által megszokott szintet és a hangokat is megfelelő helyeken, kivehetően szólaltatják meg. A pályák felépítse előnyösen változott, a 2D-s java után szívesen játszanék az 3D-s symbian verzióval is, bár tudom erre kevés az esély.

Értékelés

90%